***********A IX. kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium 12.a osztályának honlapja***********
***********A IX. kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium 12.a osztályának honlapja***********

Isten hozott:D

 

Menü

 

Az osztály

 

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Számláló

Indulás: 2007-01-19
 

Linkek

 

A félév képe

Az évszázad képe
 

Képek

 

BP blogja

[133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]

2008.04.23. 20:14 Idézet

Pedig legelem az oldalt szorgalmasan :-) Próbálok készülni az óráimra, kijavítgatni a nálam heverésző kb. 100 dolgozatot (nem vicceltem; 6 osztályban tanítok, ez azt jelenti, hogy b. 160 diákom van) A mai vendégünknek nagyon jó benyomásai voltak az osztályról meg az óráról. Köszönöm.

Amúgy annyit takarítok mindkét lakásban, hogy az egyik barátom, akit munkaügyben is meg kellene látogatnom, azt mondta, most ne menjek be hozzá, mert festés van. Kicsit aggódik, hogy ott is nekiesem a padlónak meg a bútoroknak és megtisztogatom.

Nagyon készülök a lányom ballagására. Anyukámtól kaptam róla kicsi kori képeket. kicsit rossz azzal szembesülni, hogy a válás után ezekből sincs egy darab sem. Lassan szivárognak vissza hozzám a személyes holmijaim, némelyikre már nem is emlékszem. Ebből látszik, hogy Lilinek mennyire igaza volt a "héj, nép csomagolj"-ban. Vannak nem fontos tárgyak és vannak olyanok, amik hiányoznak. most beszkennelem a gyerekeim babakori képeit, s akkor nemcsak a retinámon lesznek.


2008.04.22. 20:23 Idézet

hűűűű tanárnő! mitörtént???már kerek nem tom hány napja nem tudunk semmit se....:)


2008.04.16. 09:59 Idézet

Tanárnőőő, az Aranyat ne tessék elfelejteni, mert már nagyon megszeretnénk oldani


2008.04.12. 18:37 Idézet

Még midnig nem írt vissza a néni,a Rácz Noémi néni....lehet kitörölte, meg se nézte!! nem baj, addig küldöme le amíg csak tudom:)))a nyakára járunk, amíg meg nem unja és fel nem jelent:)na jó azt nem csinálhatja...nem baj:)


2008.04.10. 20:58 Idézet

Kicsit szórakozom a google-lel, aztán elkezdek nyomozni a cég után. Köszönöm a figyelmeztetést.

BP


2008.04.09. 22:42 Idézet

hűűű a Dóri mondott egy csomó dolgot amit ide kéne írnom...de csak azt jegyeztem meg hogy tessék a kucinak megnézni, hogy a google-be hogy írjabe azt a dolgot!
Meg hoyg hozzanak önéletrajzot, meg motivációs levelet meg hirdetéseket aki még nem hozott, vagy ezt nem kellett volna írnom...bocsánat de ma nagyon kivgyok...


2008.04.09. 17:24 Idézet

A nyaralás sztem is nagyon jó ötlet, magamból kiindulva mert én imádok utazni! ő is? mert akkor biztos nagyon fog neki örülni, és az egy különleges ajándék, és klassz élmény lehet.


2008.04.07. 22:54 Idézet

nyaralás????úristen, kiugrnék a bőrömből ha azt kapnék....van barátja???az lenne a legobb szerintem neki ha közöbe mennének el!!!Vagy ennek csak énrülnék???mindegy az én zsüleim ilyt ki nem ejtenéjukon, szal sztem baromi jó ötlet!!!

az még miyl vicces, hogy Butus munkanélküli lesz, mert túl telhetetlen és nem eléis melókkal....ez a legviccsebb:D:D::D:D


2008.04.07. 20:34 Idézet

A képeket szkennelni fogom. Akkor nem kell elvenni tőle és így visszaadni. Majd valahol kinyomtatom színesben.

A csokifondü nagyon-nagyon finom. Jut eszembe, majd megnézem, mit csinál egy intézményi kommunikátor. A sajtfondüt is szeretem. Talán kevesebbet kellene ennem, akkor nem kéne aggódnom, hogy visszahízom a nagy nehezen leadott kilóimat.

Azt hiszem, legközelebb főzési projektet kellene csinálnom az osztályban :-) - csak fejezzük be ezt a motivációs leveles, önéletrajzos dolgot. Az nagyon vicces, hogy Sziszi uszodamester lesz, Anzsi szemüvegeket ad el meg ilyenek.

Üdv

BP


2008.04.07. 19:24 Idézet

Meli hülyeségeket irsz a blogba! 

Csak a kivánságodat teljesitettem! 

 

Qci


2008.04.07. 15:04 Idézet

Qci tényleg nálatok vanmajd csinálunk mi is


2008.04.07. 15:02 Idézet

én 18éves koromra szeretnék ilyen kis könyvet kapni, de sztem nekem majd nem majd nem jön összearanyos ajándék, mindenki értékeli az ilyeneketa csokifondü nagyon-nagyon jócsakis azért mert csoki és olyan jó nézni is


2008.04.06. 22:48 Idézet

Én is vettem,azaz az Öcsémmel együtt vettük, a Szüleinknek karácsonyra csoki fondüt,de azt karácsony óta elő se vették a spéjból... Nem tudom miért,itthon mindig annyi az édesség,h Anyum azt mondta h addig amig azok nem fogynak el,addig a fondüt ne használjuk...Pedig vettem hozzá cappucinos meg karamellás csoki izesitést is (azt hiszem).
Sztem az az ajándék amit ballagásra tetszik szánni nagyon jó.Én legalábbis nagyon örülnék egy ilyen ajándéknak!Bár nem szeretném a fényképeket erre el használni,nem tudom miért, nagyon szoktam ragaszkodni a tárgyaimhoz (nyáron is a 3 éve kifogyott tollaimat csak most tudtam kidobni,mert annyira szeretem és ragaszkodok hozzájuk...)
Én még nem tudom h pontosan mit fogok csinálni nyáron,gondolom Melivel való közös bulizások és a Családdal nyaralás valahol.Csak azt tudom h most egy új életet akarok...Rájöttem h nem vagyok boldog és változtatni akarok!Van még egy hét,amit adok pár dolognak,egyebeknek,ha nem lesz változás akkor kézbe veszem az irányitást...!Előre félek,mert tudom már h először min fogok változatni és nagyon nehéz lesz...De ott lesz mellettem Meli és támogatni fog:-)

Huu,még ennyit soha nem irtam sztem ide:)Remélem hozzájárultam a Tanárnő kérdéséhez:)

Tsók!
Qci


2008.04.06. 22:39 Idézet

Én is úgy gondoltam, hogy még kap valamit, csak ez olyan nagyon személyes. Nem szokott célozgatni sajna. Igen, 18 múlt.  Szerintem még kitalálom, hogy mit. Autót nem tudok venni neki, ballagásra még ékszert szoktak, de ő is kizárólag ezüstöt hord, akárcsak én. Plusz mindig minden alkalomra ezüstékszert kap a családtagjaitól, tőlem meg könyvet. Talán valami nyaralás?


2008.04.06. 19:42 Idézet

Szerintem aranyos ajándék, nem felnőttes, vagyis az, de szerintem egy 18-19 éve ezt tudja értékelni (ugye annyi idős, vagy tévedek?) Én pl. örülnék neki, de mellé nyugodtan lehet még adni neki valamit.Nem volt valami saját kívánsága?Nem mondott ötleteket??Én célozgatni is szoktam, igaz nem nagyon veszik komolyan, így sosem kapom meg:))


2008.04.06. 11:55 Idézet

Igen, ide valóban régen írtam, de azért az üzenőfalon megjelentem, meg a chaten is

Elöntött a javítanivaló, a készülés a dolgozatokra, stb. Sokat vagyok a kölkeimmel, az nagyon jó!

Most is javítanom kéne, közben azért megy a háztartás - két lakásban. tegnap egész nap piacoltam, aztán este találkoztam azegyik barátnőmmel, 4 órát beszélgettünk. Bementünk egy isteni csokizóba a Hegedű utcában és teleettük magunkat csokifondüvel (chilis csokiba mártogattunk gyümölcsdarabkákat). Azt szoktam itthon is csinálni, mert Imitől kaptam csokifondüt a születésnapomra. Legközelebb is megyünk a forró csokizóba, elviszem a kölkeimet is, mindnyájan imádjuk az ilyesmit. Akkor már forró csokit fogok inni, mert a fondü az itthon is lehet. Azért most, hogy vége a fogyókúrának, aheti egy gyümölcsnapot és a havi egy víznapot megtartom, mert ha visszahízom, amit lefogytam, akkor szomorú leszek.

Tervezzük, hogy nyáron elmegyünk "szedd magad!"-ban gyümölcsöt szedni, mert idén kb. 70 kg gyümölcsöt tettem el lekvárnak, de már alig van. Csak meggyből kb. 50 kg kéne: csokis meggy, rendes meggy, fagyasztott meggy, meggybor + kevéske az agglegénykompótba. Nekem kéne kb. 25 kg őszibaracklekvár, mert azt nagyon szeretem. A többiek sárgabarackolnak, az tavaly 30 kg volt. És akkor még nem beszéltem az eperről, amiből a sima lekvár mellett teszünk el gyömbérest, csokist és bazsalikomost. És persze csinálnom kell padlizsánkrémet és fagyasztanom kell a padlizsán húsát is, hogy télen kikeverhessem frissen. Idén már szeretnék savanyúságot is eltenni, bár nem biztos, hogy azt kell, mert a piacon nagyon jókat lehet kapni. Nem kell kétségbeesni, ezek családi bulik, a lekvár kint fő a kertben - apropó kert: fel kéne hozni a sötét, meleg pincéből a fűszernövényeket - jövünk, megyünk, beszélgetünk, és közben elkészülnek a dolgok.

Azért megyünk biciklizni is, meg pihenni. Meg írom az egyetemi dolgaimat. Már várom. Addig még le kell zárnom ezt az évet, kijavítanom egy rakás dolgozatot. Kiszámoltam, kb. 160 diákom van. Mindenkinek legalább 3 jegyet kell adnom. Aztán ki kell javítanom az érettségiket, az kb. 50 írásbeli, + a 11. A-nak megígértem, hogy megírjuk a magyart, az még 20. (Ha majd utálják, hogy 4 órát egyhelyben kell ülni, nem mehetnek ki, amikor akarnak, nem lehet beszélgetni, akkor rájönnek, miért érdemes ezt előre tudni.)

Viszont nekem van kérdésem: a lányom ballagására azt találtam ki, hogy kap egy személyes könyvet a családtól: mindenki ír neki valamit, meg összerakjuk a fényképeit születésétől mostanáig. És szépen beköttetjük igazi könyvkötővel. Jó ötlet ez? Vagy nagyon felnőttes?

Mindenkinek üdv

BP


2008.04.04. 10:10 Idézet

igen nekem is tegnap tűnt fel hogy nem ír a tanárnőhiányzik a sok okos tanács


2008.04.04. 10:09 Idézet

milyen régóta nem írt a tanárnő ide... mi történt?


2008.03.26. 06:07 Idézet

Tegnap folytattam a takarítást, így csak ma reggel néztem bele a blogomba. Adok szövegggyűjteményt - Petőfi összest nem kell tudni fejből - vagy nem erre gondoltak?


2008.03.25. 17:29 Idézet

akkor viszek szöveggyűjteményt.:D úgy játék lesz:P


[133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]

 

Osztályunk

 

A lap szerkesztői

 

Chat

Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Blogok

 

Blogkommentárok:

Lili

Nita

Berta

Enikő

Eranéni

Meli

Kincső

Dalma

Noé

Panni tanárnő:)

Qci

Anzsi

                                                                                         

 

Nyár

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77